it

DOI: 10.62615/It.2024.2.01
PDF

A Kiss József által szerkesztett A Hét (1890–1924) a modern irodalom sajtóorgánumaként prezentálta magát a 19. század végén. A főszerkesztő a „Heti posta” rovatban a lap olvasóival és szerzőivel nyilvánosan kommunikálva fogalmazta meg poétikai elvárásait. A szerkesztői üzenetekben használt kritikai szótár ismeretében válik egyértelművé, hogyan képzelte el Kiss József az új, magát modernnek valló költészetet. A tanulmány Kiss poétikai reflexióinak egyik központi fogalmával, a hangulattal foglalkozik. A „hangulatköltészet” jelentésének átalakulását vizsgálja, figyelembe véve annak magyar- és világirodalmi kontextusait, valamint Kissnek a formáról és a költői nyelvről vallott nézeteit. A Hét által modernként bemutatott, mára feledésbe merült költő, Szalay Fruzina Hintán című versének értelmezése esettanulmányként szolgál. Arra mutat rá, hogyan olvasható A Hét líraanyaga a korábbi, biedermeier költői világtól és a 20. század eleji poétikáktól egyaránt eltérő, sajátosan századvégi költészetfelfogás felől, különösen a hangulat századvégi fogalmának tükrében.

Szilágyi Domokos Petőfi-variációi

DOI: 10.62615/It.2024.2.02
PDF

Dolgozatom célja Szilágyi Domokos Petőfiről szóló költeményeinek kisebbségi irodalomként való olvasata. Az értelmezés során két fő szempontot szeretnék érvényesíteni: a kultuszkutatásét és a littérature mineure elméletéből fakadó belátásokat. Kiindulópontom szerint a határon túli magyar irodalmi kultuszokat a kisebbségi irodalom Deleuze–Guattari-féle teóriája felől érdemes megközelíteni. Dolgozatom ezért Petőfi erdélyi magyar kultuszának alakulására is kitér. Az elemzések középpontjában (Őrültek), valamint a Szemből, halál című versek állnak, a dolgozat emellett olyan műveket is kontextusba emel, mint a Héjjasfalva felé, valamint a Kortársunk, Arany János című esszé. Az (Őrültek) elemzésekor a hantológia derridai fogalma felől vizsgálom meg a versben megjelenő irodalomtörténeti kísértetjárást. A Szemből, halál esetében Petőfi alakjának kultikus beállítását helyezem a fókuszba, arra a kérdésre keresve a választ, hogy milyen kisebbségi többletjelentéssel bírhatott ez a Petőfi-ábrázolás az 1970-es évek erdélyi kontextusában.

DOI: 10.62615/It.2024.2.03
PDF

A magyarországi cigány irodalom az 1970-es évektől kezdve mind nyilvánvalóbban fogalmazta meg magát kisebbségi irodalomként. A tanulmány azt követi nyomon, miként jött létre a magyar nemzeti irodalom homogenitásának terében a cigány kisebbségi irodalom, és hogy milyen szökésvonalakat dolgozott ki magának a többségi homogenitás kontrolláló, felügyelő működése mellett. A 19. századból örökölt többségi államszervezet, nemzeti önértelmezés célja mindmáig a szökésvonalak, a homogenitással szembeni alternatívák eltüntetése. A homogenitást az irodalomtörténet-írás intézményi és narratív hagyományai is leképezik. Ronald Bogue nyomán megállapítható, hogy a kisebbségi irodalom nem termék, inkább a kisebbségivé válás folyamataként értelmezhető. A folyamat minden szintjén ambivalenciákat foglal magába, amelyek a magyar irodalom szereplőinek identifikációjában is jól megfigyelhetők. A tanulmány kitüntetett figyelmet szentel a cigány polgárjogi mozgalom kialakulásának, illetve Choli Daróczi József és Bari Károly életművének, de más írók műveit is vizsgálja. Elemzi továbbá a magyarországi cigány irodalom fogalmának eddigi meghatározási kísérleteit. Legfontosabb következtetése az, hogy a magyar irodalomtörténeti kánonok nincsenek felkészülve a cigány kisebbségi irodalom integrálására, mert ez az explicit nyelvi és implicit nyelvi-etnikai homogenitás tézisének feladását várná el tőle, amelyre mindmáig a politikai nemzet képzetei is épülnek. A kisebbségi irodalom lényegét azonban nem a többségivel való szembenállás adja, hanem a rések, a köztes terek, az eldöntetlenségek helyeinek kialakítása. A 19. századból eredő kanonikus szerkezeteken belül erre nincsen mód. A magyarországi cigány irodalom ilyen feltételek mellet addig képes deterritorizáló jellegének megőrzésére, ameddig nem kíván kánonokat vagy kanonikus szerkezeteket alkotni. A többségi szerkezetek kontrolláló erejükkel mintha éppen erre akarnák rákényszeríteni. A cigány irodalom diffúz nyelvjátékainak erősítésére, láthatóbbá és hallhatóbbá tételére viszont feltétlenül szükség van ahhoz, hogy a többségi homogenitás – a maga politikai kényszereivel – fenntarthatatlanságában lelepleződjék. Így válhat a szerkezet a többségi és a kisebbségi perspektívából nézve egyaránt inspirálóbbá, ami elvezethet a 19. századi nemzeti irodalomfelfogás felbomlásához és más elvek szerinti újjászerveződéséhez.

DOI: 10.62615/It.2024.2.04
PDF

Tanulmányunk középpontjában Lakatos István emblematikus költeménye, a Száz arcod című hosszúvers áll. Az Élet és Irodalomban (1970), majd az Egy szenvedély képei (1972) című kötetben napvilágot látott alkotás keletkezésének körülményeit a költő alaposan dokumentálta. Munkánk első egységében a költői szöveg prózai változatát, a szerző által írt levél formájú naplót mutatjuk be. A Száz arcodhoz az elveszített szerelem megőrzésének alapkoncepciója felől közelítünk. Interpretációnk reflektált teoretikus kereteinek megteremtése érdekében olyan irodalomelméleti konstrukciókat mozgósítunk, amelyek érdeklődése az irodalmi fikcióképzés eljárásaira irányul. A költemény nagyszabású nyitányát értelmezve már azonosíthatóvá válnak azok a mozzanatok, amelyeket a következő fejezetben az arc motívumában mint egyfajta kicsinyítő tükörben sűrítve tárunk fel. Először az arc felidézésének interszubjektív viszonyt létesítő teljesítményére mutatunk rá, majd az arc „olvasását” sajátos hermeneutikai szituációként interpretáljuk, végül pedig azt az irodalom önfeltáró jellegének megmutatkozásaként is befogadható folyamatot igyekszünk nyomon követni, ahogyan a felidézett arc maga is írássá, műalkotássá válik.

DOI: 10.62615/It.2024.2.05
PDF

A tanulmány a nemzetiszínház-elképzelés kortárs újragondolásaival foglalkozik és a nemzet, az identitás és a színház viszonylatában vizsgálja a nemzet lehetséges színházi reprezentációit. Mindehhez a National Theatre of Scotland, a National Theatre Wales, a Nederlands Toneel Gent és a mannheimi Nationaltheater Bürgerbühneprojektjét használja példaként. Végül arra a következtetésre jut, hogy a nemzeti színházak e közelmúltbeli példái a nemzetiszínház-elképzelés lehetséges újragondolását sugallják elméleti, gyakorlati és szervezeti szinten egyaránt. Ezeknek az újragondolásoknak köszönhetően a nemzeti színház olyan központ nélküli hálózattá, vagy olyan nyitott intézménnyé válik, amely különböző csoportoknak és közösségeknek kínálja színpadát, és amely képes egy nemzet szétszórt, plurális, sokszínű és sokoldalú, gyakran megosztott összetevőit reprezentálni.

Külországi könyvespolcokon. Tanulmányok Esterházy Péter idegen nyelvű recepciójáról, szerk. Görözdi Judit − Balogh Magdolna

DOI: 10.62615/It.2024.2.06
PDF

A Balogh Magdolna és Görözdi Judit által szerkesztett, három részből álló, Külországi könyvespolcokon című, Tanulmányok Esterházy Péter idegen nyelvű recepciójáról alcímű tanulmánykötet előzménye a Szlovák Tudományos Akadémia Világirodalmi Intézetében 2021. szeptember 9–10-én rendezett konferencia előadásainak írott anyaga. Görözdi Az egy nyelv lehetőségei külországi könyvespolcokon című bevezető írásában említi, hogy a tanulmánygyűjtemény nem tudja közreadni azokat a felszólalásokat, amelyek a lengyel és a spanyol Esterházy-recepciót érintették, viszont számos olyan más anyagot foglal magában, amelyek újabb perspektívákkal bővítik a Pozsonyban elhangzott előadások gondolatiságát, és tovább tágítják az Esterházy Péter munkásságára irányuló „nemzetközi tekintet” látóhatárát.

Szabó Gábor: Kilátás az utolsó hajóról. Krasznahorkai László prózavilága

DOI: 10.62615/It.2024.2.07
PDF

Szabó Gábor 2024-es kötete kérdések elé állítja az olvasót. Hogyan értelmezhető a szerzőközpontú monográfia műfaja a 21. századi irodalomtudomány számára? És mit jelent egy Krasznahorkai-monográfia megjelenése az író 70. születésnapján az előző, Zsadányi Edit által jegyzett monográfia megjelenése után pontosan huszonöt évvel?

László Laura: Vég és végtelenség. A narratív lezáratlanság posztmodern motívuma

DOI: 10.62615/It.2024.2.08
PDF

Talán közhelynek tűnik, hogy általában kihívást jelent kritikusan viszonyulni az olyan könyvekhez, szövegekhez, amelyek szerkezetileg a tökéletes egység és arányosság benyomását keltik – mégis ez az, ami elsőként megragadott László Laura kötetében. Valóban, mennyivel kedvezőbb, ha adódik némi elnagyoltság itt, némi túlcsordulás ott, s máris megindul a kritikai láncreakció a recenzens fejében. De mit kezdjen a bíráló egy gyémántszerkezettel? „Na, akkor ez biztosan unalmas lesz!” − gondolhatja az olvasó. Ellenkezőleg.