Az 1912-ben alapított Irodalomtörténet folyóirat Magyarország egyik legnagyobb múltú tudományos periodikája, amely indulása óta a hazai irodalomtudomány aktuális kutatási eredményeinek, a mindenkori kurrens filológiai és irodalomelméleti megközelítéseket érvényesítő szakközleményeknek a magyar nyelvű publikálására törekszik. A lap alapítója a Magyar Tudományos Akadémia, jelenleg az MTA, a Magyar Irodalomtörténeti Társaság és az Eötvös Loránd Tudományegyetem Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézetének folyóirataként működik, a technikai kivitelezést és a hivatalos kiadói tevékenységet pedig a Ráció Kiadó végzi. A nyomtatott lapszám megjelenésével egy időben online (letölthető PDF-formátumban) is elérhetővé tesszük a publikált írásokat.
Az évente négyszer (lapszámonként átlagosan 120–130 oldal terjedelemben) megjelenő folyóirat elsődlegesen a 18–19. századi, illetve a 20. századi magyar irodalomtörténet tárgykörében közöl írásokat, de bátorítani kívánja az irodalmi jelenségeknek a kultúra tágabb összefüggésrendszerében történő tárgyalását, és szívesen közöl interdiszciplináris megközelítésű tanulmányokat. Főbb érdeklődési területei közé tartozik: az irodalomtörténet-írás új módszerei és elméletei; az értelmezés elméleti kérdései; műelemzések a magyar irodalomból; összehasonlító műértelmezések; irodalmi korszakok, folyamatok értelmezései; kultúratudomány és irodalomtudomány viszonya.
Fő rovatunkon, a Tanulmány rovaton túli Műhely című rovatunkat főként rövidebb, jellemzően textológiai kutatások eredményeit közreadó dolgozatok számára tartjuk fent, a kritikarovatban pedig magyar és idegennyelvű szaktudományos monográfiákról, tanulmánykötetekről, nyomtatott vagy internetes szövegkiadásokról szóló, magyar nyelvű recenziókat közlünk. Szerzői körünk nem korlátozódik az Eötvös Loránd Tudományegyetem oktatóira, kutatóira, graduális és posztgraduális hallgatóira: szinte az összes hazai és külföldi, magyar irodalomtörténettel foglalkozó kutatóhely munkatársaitól rendszeresen közlünk írásokat. Az Irodalomtörténet szerkesztősége szeretne méltó maradni a lap évszázados hagyományaihoz, és igyekszünk a magas színvonal megtartása mellett a teljes magyar irodalomtörténészi szakma fórumaként működni – ez éppúgy jelenti a friss kutatási eredmények közreadása iránti elkötelezettségünket, mint a közölt írások egyetemi oktatásban való hasznosíthatóságának szem előtt tartását.
Founded in 1912, Irodalomtörténet is one of Hungary’s longest running scholarly periodicals. Since its inception it has striven to publish in the Hungarian language the latest research in Hungarian literary studies as well as studies using the most up-to-date approaches in philology and literary theory. The journal was founded by the Hungarian Academy of Sciences (MTA) and is now a journal of the MTA, the Hungarian Literary History Society and Eötvös Loránd University’s Institute of Hungarian Literature and Cultural Studies. Technical matters and official publishing activities are handled by Ráció Kiadó (Ráció Publishing). The contents of each issue are made available online (in a downloadable PDF format) at the same time as the printed issue is published.
Irodalomtörténet appears quarterly (each issue being an average of 120-130 pages in length) and publishes primarily papers and reviews dealing with topics related to 18th- and 19th- century as well as 20th-century Hungarian literary history. However, we also encourage discussion of literary phenomena within the wider cultural context, and we welcome studies that take an interdisciplinary approach. Our main areas of interest: new methods and theories in literary historiography; theoretical issues surrounding interpretation; analyses of Hungarian literary works; comparative interpretations of Hungarian literary works; interpretations of literary periods and processes; and the relationship between culture studies and literary studies.
Besides our main “Studies” section, we have a section entitled “Workshop”, chiefly for shorter papers typically presenting the findings of textual analyses. In our “Criticism” section, we publish Hungarian-language reviews of Hungarian- and foreign-language scholarly monographs, collections of studies and printed or online literary editions. Our contributors are drawn from, but not restricted to the teaching staff, researchers, undergraduate and postgraduate students of Eötvös Loránd University. We regularly publish work by almost all the scholars who work at research centres, in Hungary and abroad, that deal with Hungarian literary history. The editorial board of Irodalomtörténet aims to uphold the journal’s century-old traditions, and we endeavour not only to maintain a high standard, but to function as a forum for the entire Hungarian literary historian profession – meaning we are just as committed to keeping in mind the usefulness of what we publish to university-level teaching as we are to publishing fresh research findings.
IRODALOMTÖRTÉNET
A Magyar Irodalomtörténeti Társaság és az ELTE BTK Irodalom- és Kultúratudományi Intézetének folyóirata